2013. augusztus 22., csütörtök

A festett haj világosító korrekciója


Szakmai körökben ezt az eljárást koktélozásnak, radírozásnak is nevezzük. A festett haj világosító korrekcióját akkor alkalmazzuk, ha a hajvégek sötétebbek lettek, vagy ha nem kívánt tónusok jelenhetnek meg a hajfestés folyamán.

Nedves, mosatlan hajon ezt a koktélnak nevezett oldatot szoktam alkalmazni a festett haj felvilágosítására, mert lassan, egyenletesen, kíméletesen színteleníti a mesterséges pigmenteket.
Az oldat összetétele:

15g szőkítőpor
30 ml megfelelő erősségű oxidálószer (12% tilos)
60 ml meleg víz
5 ml sampon

A festett részre hordható fel, precíz, egyenletes felkenést igényel. Az anyagmennyiséggel nem szabad spórolni!

Írtam már nektek az alapszínek mögöttes pigmentjeiről, ez érvényes a koktélozás utáni állapotra is. A hajban maradt pigmentek színe jól megmutatja, hogy milyen színmélységig sikerült a haj felvilágosítása, és azon színmélységben lehet befesteni a hajat koktélozás után.


Pl: ha vörös – réz színű maradt a haj, akkor 5-ös színmélységig sikerült a felvilágosítás. Átfestésnél lehet semlegesíteni a vörös – réz árnyalatot 5/ matt – hamvas árnyalatú hajfestékkel.

39 megjegyzés:

  1. Nagyon látványos a különbség! Gondolom, a kliens is elégedett volt az eredménnyel.

    Ha már van lenőtt töve a hajnak, hogy lehet elkerülni, hogy arra ne jusson a keverékből? Hiába keni fel precízen az ember, ha aztán átlapolja a tincseket egymáson...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon elégedett volt a kliens, hisz 4 színű volt a haja, nem is álmodott arról, hogy ilyen egységessé lehet varázsolni hajszínét.

      Úgy lehet elkerülni, hogy a leválasztott passzékat fóliába csomagoljuk, mintha lap-melíroznánk az egész fejen.

      Törlés
  2. És meddig lehet rajtahagyni a hajon?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajszerkezettől függően maximum 40 percig.

      Törlés
  3. Szia, azt szeretném kérdezni, hogyha a sötétbarnás-vöröses hajam (fekete lett hajradírral leszedve pirosas-vörösesre és arra festettem rá barnát nyár elején) szeretném átfesteni természetes/hideg középbarnára, akkor megoldható, hogy koktélozással elérjem azt, hogy eltűnjön a vörös a hajamból?
    Illetve igaz e, hogy érdemesebb sötétszőkével-középszőkével befesteni a hajat, mert abban nincs vörös pigment?
    Sokszor próbálkoztam már, de a saját hajszínem is vöröses, így sose kaptam olyan barnát, amit szerettem volna
    Megtennéd, hogy leírod miből mennyit vegyek+hatóidőt, ha a hajam kb nyakba érő?
    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Az butaság, hogy sötétszőkével fessed be a hajad!
      Ha most sötétbarna a hajad, akkor max 1,5 árnyalatot kell világosítani a hajadon, utána átfesteni középbarna/hamvas árnyalatú hajfestékkel, de a maximális vörös fedés érdekében, zöld keverőszínt kell az oldatba keverned.
      Pontosabb leírásra lenne szükségem, milyen vastag a hajad, milyen színű a hajhossz és a hajvég, van-e lenövésed és annak milyen a színmélysége.Ha ezekre válaszolsz, akkor pontosabb tanáccsal tudok szolgálni.

      Törlés
  4. Szia!! Nekem 10-15 cm lenövésem van arra is rá lehet kenni??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem tudom, hogy mit szeretnél elérni a világosító korrekcióval. Csak a festett részre szabad ezt az oldatot felhordani, a lenövésre nem.

      Törlés
  5. szia

    én azt szeretném kérdezni, hogyha egy szőkítés után halványnarancs-arany színű lett a hajam azt akkor jól rétem, hogy középszőke árnyalattal már befesthetem? vagy világosabbal? mennyi időt kell várni két szőkítés között,illetve már elég lenne ha koktéloznám?
    az a cél, hogy egy hideg ezüstös szőke legyen majd a végeredmény.
    köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ha hideg ezüstös a célod, akkor mindenképpen halványsárgáig (10) kell felvilágosítani a hajad, utána pasztellizálni 10/ kívánt színre. Két szőkítés között minimum 4 hetet kell várni, így elkerülhető a már szőkített részre való felhordás.

      Üdv, Timi

      Törlés
  6. Szia!
    Évek óta középbarnára festett a hajam hossza teljesen feketévé vált a sok festéktől (kb.lapockáig érő,szárazvégű hajam van).Silky hajradírral
    leszedtem a festéket,világos vörösesbarnás lett az eredmény, azt írták hogy egy árnyalattal világosabb festékkel fessünk mint amilyet szeretnénk ,úgyhogy 6.0-ás/9% sötétszőkével festettembe,amitól a hajam hossza megint fekete.
    Mit tegyek hogy világosabb legyen,leszőkítsem? És utána hogy fessem be ,hogy ne legyen újból fekete?
    Nem szőkét szeretnék, hanem egy csokoládé-világosbarnát-gesztenyeszerűt,kb. ilyesmi volt az eredeti,de már nagyon ősz.
    Köszi a választ,szép napot.

    VálaszTörlés
  7. Érdeklődnék, hogy radírozás után az újra festett haj elveszti a fényét? Vagy bátran bele lehet menni ebbe az eljárásba és annyira nem károsítja a hajat. A választ előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szilvi!

      Ha szakszerűen van végrehajtva a művelet, nem károsodhat a haj.

      Üdv, Timi

      Törlés
  8. Szia!!Évek óta szőke volt a hajam,eléggé vékonyszàlú hajam van,amit a szőke még jobban csak roncsolt,nagyon töredezett lett a hajam,ezért úgy döntöttem hogy színt váltok, egy hónapja hogy keratinos hajhosszabítàs mellett döntöttem,és a világos barna hajamból sötét barna lett,nem ilyet szerettem volna,de a festék ilyenre fogta be...nagyon nem tetszik így, és ha szőke nem is de legalàbb vilàgos barna hajat szeretnék újra,te mit tanàcsolsz nekem így hogy a keratinos hajat ne roncsoljam,ne tegyem tönkre a hajat s hajamat, és ne oldja le a keratint a hajamról? Mindenképp világos barnát szeretnék kérlek segíts!előre is köszöm, várom válászod!!!

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    Azt tanácsolom, hogy várd meg amíg leszedik a hajat és az újraillesztés előtt korrekciózzátok a jelenlegi hajszíned.

    Üdv, Timi

    VálaszTörlés
  10. szia!
    Az lenne a kérdésem, hogy ezt barna hajra is lehet kenni? nem egészen úgy sikerült a festés ahogy vártam és világosabb egyszínű hajat szeretnék! Válaszod előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  11. és még annyi, hogy az egész hajra kell kenni?

    VálaszTörlés
  12. Szia! Érdeklődni szeretnék....adott volt egy természetes sötétszőke haj ami többször át lett festve sötét rézvörösre.... le lett haj radírozva után a kallos 901 speciális szőke árnyalattal festve. az eredmény "túl világos lett" de mégsem lett szép hamvas. A kérdésem, hogy a következő festésnél a hajtőre ha 10.1 hamvas árnyalatot viszek fel akkor azt 9%-es oxival tegyem, illetve a már előzőleg átkent radírozott és festett hajat csak 3%-sal????

    VálaszTörlés
  13. Szia! Nekem hosszú majdnem fekete hajam van, amit eddig otthon festettem egy pár árnyalattal világosabbra, és ez rendben is volt, csak elkezdtem őszülni, és ezek az ősz hajszálak nem lenövésszerűen jönnek, hanem a haj teljes hosszában. Kérlek, ha lehet add meg az elérhetőséged, mert ősz haj festéssel már nem tudok megbirkózni, saszita@freestart.hu

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Az én hajam hosszú, hátam közepéig érső és sűrű. Alapszine se nem barna se nem fekete inkább szürkének mondanán. Egy éve már sötétbarna hajfestéket használok, most azonban szeretnék világosabb hajszínt,mogyoróbarnára gondoltam. Meg is próbáltam többször is befesteni viszont csak a lenött részt fogta be a festék a hosszát egyáltalán. Hogyan tudnám elérni a célom ezzel az eljárással??

    VálaszTörlés
  15. Szia! Nekem ombre hajam van, ezelőtt szőke voltam, most viszont szeretnék visszatérni a szőkéhez, és nem tudom ez az eljárás segítene e nekem abban, hogy ne legyen foltos a hajam, vagy hogy ne térjen el alul és felül a színe. Előre is köszönöm a segítséget! :)

    VálaszTörlés
  16. Szia! Abban szeretném a segítségedet kérni hogy a vörös hajszínemből hogy tudok gesztenyebarnát varázsolni. Idáig 4.60-os festékkel volt festve van kb. 1cm-es lenövésem eredeti hajszínem sötétbarna. Én úgy gondolom hogy első festésre nem lesz teljesen szép csak talán a másodikra, jól gondolom? Ha a vörösre lenne rákenve a gesztenyebarna az mennyire lenne gáz? Előre is köszi a válaszod!

    VálaszTörlés
  17. Szia érdeklődnék hogy befestettem a hajam csillogó ibolya színű hajfestékkel és elég sötét lett ezért szeretném világosítani egy kicsit. Ez hogyan lehetséges. Vettem póthajat és az alapján próbáltuk kitalálni hogy milyen szinre fessük be. Ez volt ami a legjobban hozzá hasonlitott de igy is sötétebb lett az én hajam. Köszönöm a válászát előre is!

    VálaszTörlés
  18. Szia!
    Nagyon tetszenek a munkáid,zseniális.Érdeklődni szeretnék hogy fogadsz-e új vendégeket?Illetve ha igen,hol vagy elérhető,hogyan lehet bejelentkezni hozzád? :)
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Zsuzska

    VálaszTörlés
  19. Szia :) Sajnos csak most látom ezt a posztodat, remélem tudsz majd válaszolni nekem. Szőke hajszínem van, sajnos a hajvégeim még barnásak. Kipróbálnám ezt a koktélozást. Hogyan fogjak neki? Mivel csak a hajvégeim sötétebbek csak arra kenném fel. Legutóbb alfaparf 11.21-el lett festve a hajam. A hajvégeken kívül nagyob szép színe van de nagyon szeretném elérni,hogy egységes legyen.

    VálaszTörlés
  20. Üdv!

    Érdeklődnék, hogy milyen módon lehetséges házilag világosítani (2 árnyalatot) az eredeti fekete hajszínen annak érdekében, hogy egy sötétbarna árnyalatot érjünk el?

    VálaszTörlés
  21. Szia. Szeretnék egy kis segítséget kérni, mert feladom már :) alapból vastag szálú, dús, derékig érő barna hajam volt, állítólag sok vörös pigmenttel. Elhatároztam, hogy platinaszőke leszek. Butaság volt tudom, de leszivattam itthon szőkítőpor+12% oxival. Na most aztán havonta kentem kallos 901 világos hamvasszőkével. Ott tartok, hogy a teteje egy sávban vöröses-arany, utána egy sáv szinte fehér rész és aztán szőke, de nem olyan világos, mint szeretném. Ezüstöt szeretnék, mi a teendő? A kislányom miatt nem tudok fodrászhoz járkálni, de 1hó múlva esküvőm lesz, addigra jó lenne megoldani házilag ezt.köszi ha segítesz. Üdv Betty

    VálaszTörlés
  22. Szia nekem most vörös a hajszinem az eredetti hajszínem barna szeretnem vissza kapni az eredetit szerinted alkalmazhatom rajta a c-vitaminos kezelest? Nem szeretnem mar vegyi anyagokkal karositani mert buta fejemmel eloszor kiszőkitetem ombresan aztan az nem tetszet es lett belőle gesztenye barnas szin de a szőkitett hajreszemet nem nagyon fogta be aztan tetem ra vörös szint persze nem olyan lett mint a dobozon ezert szeretnem ha inkabb barnas lenne de nem foltos ez ket het leforgása alatt történt! Ma egy napja h vörös a hajam jo lenne ha lgalábbis nem anyira rikitana picit barnas lenne vagy sotet barnas valig er a hajam! Köszönöm előre is! Üdv :)

    VálaszTörlés
  23. Szia! Nekem is lenne egy fontos kérdésem.
    Néhány évvel ezelőtt, feketére volt festve a hajam, de mivel hullani kezdett, úgy döntöttem, hogy csak színezni fogom onnantól. Szép fokozatosan le is nőtt, észrevétlenül a fekete. Kb 5 évig csak színezőt vittem fel.
    Most azonban 1 hete, hogy megvettem egy hajvilágosító hajfestéket, ami minden gond nélkül leszívta a hajamat, persze nem ugyan olyanra, de nem vészes. Mivel megjelenni úgy nem lett volna valami igényes, vettem még az nap egy "Mély karamell" színű ammóniamentes hajfestéket, amitől vörös lettem inkább... Holnap után megyek haza a szüleimhez, akik elég konzervatívak, és szeretném elérni a kívánt középbarna színt ami miatt bele vágtam a fekete eltüntetéséhez. Lehetséges e, hogy még ma vagy holnap befessem ezt is? A hajamnak szinte semmi baja nem lett, talán egy kicsit töredezett lett, de szombaton levágatom egyébként is. :) Válaszodat előre is köszi!!!!

    VálaszTörlés
  24. Szia! Jól értem azt, hogy ha leszivattam a hajam szőkítővel és rézvöröses sárgás lett az eredmény akkor pl. egy galamb szürke árnyalattal szőkét kaphatok?

    VálaszTörlés
  25. Szia én is szeretnék segitséget kérni, most festett fekete hajam, és hamvas szökét szeretnék, halotam eröl koktélozásról mennyire roncsolja hajat? És mijen eredményes számitsak? Mert úgye tudom feketéböl nem könnyü szökét csinálni de, most ez vágyam de viszont narancs sárga hajat nem szeretnék! Várom választ elöre is köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Feketéből nincs szőke haj koktélozással csak szőkítéssel sőtt 2x szőkíteni de úgy sem lesz rögtön szőke!

      Törlés
  26. Kedves Oldaltulajdonos!
    Van valami mód arra, hogy privát üzenetet küldhessek? Nem szeretnék kisregényt írni arról, hogyan rongálták meg a derékig érő hajam.Viszont mindenképp szeretnék segítséget kérni.

    VálaszTörlés
  27. Szia kedves Virtualisfodrasz! Lenyugozott az oldalad es nagyon nagyon sok segitseget talaltam amit sikerult is felhasznalni :) szoval koszonom szepen elso korben! Amiert irtam volna, kiprobaltam a kokteozst es mondhatni szuperul sikerult a ketszinbol alo festett se szinu hajamat szepen sikerult felhozni egy meg mjndig nem tokeletes szokere de mar alakul! Tudom hogy szulsg lenne meg egy koktelozasra a kerdesem hogy egy honap mulva gondoltam, hoy ne seruljon annyira a hajam mert volt itt mar minden! Szoval egy honap mulva mar lenovesem is lesz valoszinuleg, hogy jarjak el egyaltalan kokteozhatom ujra az egykor koktelozott reszt? Valaszodat halasan megkoszonom Samira!

    VálaszTörlés
  28. Szia érdeklödnék most rozsda vörös a hajam de szökét szeretnék akkor koktélal csináljam elóször utána peddig rá mehetek a festékkel ja és hanyas %hidrogén kell 9 es az jo

    VálaszTörlés
  29. Szia.
    Festett sötetbarna hajat szeretnék leszivatni, aminél mar van par centis lenövés, (az eredeti haj eleg sok vörös pigmentet tartalmaz) és szőkét szeretnék idővel..
    Elöször a sötet szint szivassam, aztan kenjek a tövere is?
    Nem lesz foltos?
    Baratnömnek festeném, fodrasz vagyok, csak nem dolgozom a szakmámban.
    Köszönöm szépen előre is.

    VálaszTörlés
  30. Szia.Èn 2 szerkentem fel ezt a koktèlta hajam 9 % oxival meg szőkitőporral világvörös mèg a vállamig èr ès dús.közèp szőkèt szeretnèk.Tanácsot szeretnèkèrni

    VálaszTörlés